2011. november 6., vasárnap

Gyömbéres-fűszeres-csokissüti

Ahogy egyre beljebb járunk az őszben, és közeledik a tél - főleg, ha a hőmérséklet is ennek megfelelően alakul - egyre jobban vágyom a fűszeres ízekre. És persze illatokra, mert ilyenkor sütés után is sokáig érezni a gyömbért, a fahéjat és a szegfűszeget. Szakértő kóstolók szerint pedig jó kávéhoz, tehához. A fogyás ütemét tekintve nem lehetett nagyon rossz.

A recept persze megint megviccelt, amin már nem is tudom, miért lepődöm meg: a Csokoládés finomságok aranykönyvéből sütöttem, és már nem először futottam bele olyan receptbe, ami valahogy köszönőviszonyban sem volt a képpel és/vagy leírással. Szomorú. :( Azért közreadom, hogy miből mi lett. Azt a tésztát, ami a receptből sikeredett sehogyan sem lehetett nyújtani, de kanállal még menthető volt. Úgyhogy a saját verziómat közlöm.

Fűszeres csokis keksz
Hozzávalók:
23 dkg finomliszt
1 teáskanál őrölt gyömbér
1 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
1/4 teáskanál őrölt szerecsendió
2 evőkanál keserű kakaópor
12,5 dkg vaj
1 evőkanál frissen reszelt gyömbér
10 dkg barnacukor
1,25 dl méz
1 teáskanál szódabikarbóna
20 dkg étcsokoládé apróra vágva
5 dkg kristálycukor
csipet só

Előszöris a száraz hozzávalókat keverem össze: a lisztet, fűszereket, sót és a kakóport.

Egy másik edényben a puha vajat habosítom föl a gyömbérreszelékkel, majd amikor világos krém lesz belőle, hozzáadom a barnacukrot és a mézet is, majd ezekkel keverem tovább elektromos habverővel.

Ekkor feloldom a szódabikarbónát kb. két teáskanál forró vízben, fakanállal hozzákeverem a lisztes keverék felét a vajhoz, majd a szódabikarbónát, végül a lisztes keverék maradék részét.Most jöhet a felprított csokoládé is.

Az így kapott masszát beköltöztetem a hűtőbe (a recept szerint három órára), majd pihentetést követően teáskanállal sütőpapírral bélelt tepsire adagolom. Itt lehet cifrázni is: én golyókat formáztam, amit vizes kézzel/vizes pohártalppal lelapítottam, és a korongokat meghintettem kristálycukorral.

160 fokra előmelegített sütőben nagyjából 10-12 percig süledeznek az illatos kekszek. Amikor a szélük kissé megrepedezik - jöhetnek is ki, nehogy túlsüljenek. Ilyenkor még puhák a kekszek, könnyen törnek, célszerű megvárni, amíg kihűlnek, aztán átmenekíteni őket egy fémdobozba.

Gyömbéres csokis keksz




2011. november 3., csütörtök

Narancsos csokicsoda

Ha már ősz és hideg - itt az ideje, hogy narancsos csokiillat lengje be a házat. Épp csak arra az esetre, ha a narancsos-fűszeres forraltbor elfogyna. Mondjuk.

Csokiimádóknak szinte kötelező, bár a narancs némileg megosztja a hívőket (ahogy egyéb erős fűszerek is...), de aki szereti ezt a kombinációt, csak ajánlani tudom, hiszen nem bonyolult elkészíteni, és ha nem is top-designer a kinézete, azért bizonyos pavlovi reflexeket kétségtelenül beindít.

A recept alapja Stahl Judit halálos csokitortája, de jelentős mennyiségű narancslével és némi, a hűtőben szunnyadó házi narancslekvárral felturbózva. A végeredmény szívmelengető. :)

Narancsos csokicsoda
Hozzávalók:
10 dkg mandula (esetleg dió)
30 dkg étcsokoládé
15 dkg vaj
20 dkg cukor
1 csipet só
5 tojás
2 nagy evőkanál narancslekvár
1,5 narancs leve
3 narancs reszelt héja
1 evőkanál cukrozatlan kakaópor
4 evőkanál finomliszt
kevés kakaópor a forma előkészítéséhez
Máz:
15 dkg étcsokoládé
5 dkg vaj
0,5 narancs leve
1 narancs reszelt héja

Az étcsokit gőz fölött megolvasztom a vajjal, és míg a gyöngyöző víz felett olvadoznak, száraz serpenyőben megpirítom, majd durvára darálom a mandulát (vagy diót).

Közben előkészítek egy 24-26 cm átmérőjű csatos tortaformát, az alját formára vágott sütőpapírral bélelem, és megszórom vékonyan kakaóporral.

Amíg a csokis-vajas keverék hül, jó habosra felverem robotgéppel az öt tojást és a cukrot. Hozzáadom a narancslevet és a narancslekvárt, majd a csipet sót, a langyos csokit. Ezt követően jöhetnek a száraz hozzávalók: a kakaópor és a liszt kanalanként. Ha összeállt a tészta, lekapcsolom a robotgépet és fakanállal óvatosan belekeverem a durvára aprított mandulát is.

A massza mehet a tortaformába és a 150 fokra előmelegített sütőben kb. 40-45 perc alatt megsütöm.

Amikor kihűlt, ráfordítom a tortát egy nagy tortatálra, lehúzom a sütőpapírt az aljáról és elkészítem a mázat is: gőz fölött összeolvasztom a csokit, a vajat és a narancslevet majd ide is jöhet egy kis reszelt narancshéj. A langyos csokit rákenem a hideg tortára és egy kanál hátuljával enyhén kócosra igazítom. Díszítésként cukorgyöngyöt kapott a torta.

Narancsos csokicsoda