Azért volt B tervem is, mert többnyire ha már bekapcsolom a sütőt, akár két süti is meg tud sülni. És éppen volt fél kiló túróm is a hűtőben, ezért a zabpelyhessel együtt előkészítettem a túrófelfújtat is.
Aki szereti a gyorsan összállítható édességeket (és a túrót), az szeretni fogja a túrófelfújtat is. A képen persze már nem mutat jól, mert nem voltam elég gyors, hogy fénykorában örökítsem meg a sütit, de biztosítottak róla, hogy az íze így is jó volt, és jelentős mennyiség fogyott belőle. Mint ahogy szokott is.
Semmi meglepetés tehát: a túrós massza gyorsan kikavarható, aztán már csak várni kell, hogy úgy 35 perc alatt gyönyörű barnára piruljon a teteje, csinosra felfúvódjon, és már mehet is az asztalra. A szállítást nyilvánvalóan nem olyan jól tűri, oda lesz a szépsége, de ilyenkor inkább koncentráljunk az ízére.
Jól mutat némi eper vagy málna szósszal is, de persze azok nélkül is megállja a helyét.
Túrófelfújt
Hozzávalók:
50 dkg túró
5 dkg vaj (én enyhén megolvasztom, úgy könnyebb dolgozni vele)
15 dkg porcukor
1 csomag vaniliás cukor
4 tojás
egy fél citrom leve (esetleg reszelt héja)
5 dkg gríz
1 teáskanál sütőpor
Az olvasztott vajhoz hozzáadom a porcukrot, a vaniliáscukrot és a 4 egész tojást. Robotgéppel habosra kavarom, majd hozzáadom a túrót és a fél citrom levét. Ezzel is alaposan elkavarom, és végezetül jöhet a sütőporral elkevert gríz.
Eddig ez nagyjából 10 perces munka volt - és a nehezén már túl is vagyunk. A masszát beleöntjük egy 24 cm-es kerámia piteformába, és betesszük a 180 fokra előmelegített sütőbe nagyjából 35 percre. Akkor van kész, amikor a teteje felemelkedett és szépen megpirult.
Túrófelfújt |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése