2010. december 30., csütörtök

Nem szép, de legalább csúnya

Bár nem illik így beszélni az ételről, de a legkedvesebb közelítéssel is mondjuk a vadasmártásra hasonlít. Pedig ez nem más, mint egy lélekmelegítő leves. Az egyik legjobb dolog, ami történhetett velem, amikor bejöttünk a -10 fokról.
És a nap jóhíre, hogy megtaláltam a sütőtöklevesnek azt a formáját, amit megeszünk. A többi enyhén édeskés, kicsit fűszeres, de mégsem... típusúak finoman szólva sem jöttek be. Megfőztem, próbálkoztam, kínálgattam, aztán a maradékot (minimális fogyás után) kiöntöttem.
Ez a variáció viszont átmelegít. Szó szerint, mivel az ázsiai fűszerek, a gyömbér és a csili csípnek is és sokkal izgalmasabbá teszik a levest. A sütőtök pedig nem annyira főszereplője, mint inkább alkotórésze a levesnek, ami nem szolgál hátrányára. A kókusztej és a lime pedig abszolút jó befejezés.

Bár ránézésre rengeteg hozzávalóra van szükség, aki szokott ázsiai ételeket főzni, annak biztosan vannak otthon megfelelő fűszerei, de már csak ezért az egy levesért is érdemes beszerezni őket, mert a tél folyamán többször is nekifuthatunk egy ilyen ízbombának.

Ázsiai sütőtökleves

Hozzávalók: 
1/2 kanadai sütőtök
2 cmnyi friss gyömbér
2-3 kaffer lime levél
ázsiai citromfű (fenyérfű)
1 csokor korianderzöld
1 teáskanál kínai ötfűszerkeverék
1 csapott teáskanál őrölt édeskömény
1 csili
4 gerezd fokhagyma
1 vöröshagyma

olívaolaj
1 nagy marék rizs
(tyúk)húsleves
1 doboz kókusztej
1/2 - 1 lime leve


Ha szárított kaffer lime levél van otthon, akkor beledobom egy kis időre a húslevesbe, aztán kihalászom és összeturmixolom a fokhagymával, vöröshagymával, csilivel, citromfűvel (lehet szárított, őrölt verzió is), korianderlevéllel, gyömbérrel, sóval és enyhén megpirítom olívaolajon, majd hozzáadom a kínai ötfűszerkeveréket és az édesköményt. Amíg illatosra pirul, felkockázom a tisztára sikált és magtalanított sütőtököt - héjastul, az is majd megpuhul. Ha a hagyma és a fokhagyma kész, hozzáadom a sütőtök kockákat, felöntöm a húslevessel és kb 10 percig főzöm. A húsleves mennyisége attól függ, hogy mennyire sűrű levest szeretnénk. Amikor a tök nagyjából megpuhult, hozzáadom a rizst, és azzal is főzöm még nagyjából 10 percig. Ekkor hozzáadom a kókusztejet, forralok egyet rajta és végezetül jöhet a lime, amivel pikánsra igazíthatjuk a végeredményt. Friss, aprított korianderlevéllel tálaljuk.


Ázsiai sütőtökleves

2010. december 29., szerda

Felfuvalkodott túró

Tegnap vendégségbe mentünk, és oda azért mégsem megyünk üres kézzel, úgyhogy nekiálltam sütit gyártani. Az alapelgondolás az volt, hogy ha már sütiznek a gyerekek, lehetőleg legyen némileg egészséges, amit befalnak, ezért zabpelyhes meggyes szeletet készítettem. Már majdnem készen volt, amikor némi kooprodukcióban a párommal megégett a teteje. :( Elfelejtettem ugyanis pontos utasítást adni a teteje pirításához. Kihagytam, hogy "hagyd a grill alatt, de TARTSD RAJTA A SZEMED!!!!" Ezért egy pöttyet barnább és ropogósabb lett, mint amit az ember szívesen visz vendégségbe. Így majd mi tengődünk a zabpelyhes szeleten. :)

Azért volt B tervem is, mert többnyire ha már bekapcsolom a sütőt, akár két süti is meg tud sülni. És éppen volt fél kiló túróm is a hűtőben, ezért a zabpelyhessel együtt előkészítettem a túrófelfújtat is.

Aki szereti a gyorsan összállítható édességeket (és a túrót), az szeretni fogja a túrófelfújtat is. A képen persze már nem mutat jól, mert nem voltam elég gyors, hogy fénykorában örökítsem meg a sütit, de biztosítottak róla, hogy az íze így is jó volt, és jelentős mennyiség fogyott belőle. Mint ahogy szokott is.
Semmi meglepetés tehát: a túrós massza gyorsan kikavarható, aztán már csak várni kell, hogy úgy 35 perc alatt gyönyörű barnára piruljon a teteje, csinosra felfúvódjon, és már mehet is az asztalra. A szállítást nyilvánvalóan nem olyan jól tűri, oda lesz a szépsége, de ilyenkor inkább koncentráljunk az ízére.
Jól mutat némi eper vagy málna szósszal is, de persze azok nélkül is megállja a helyét.

Túrófelfújt

Hozzávalók: 
50 dkg túró
5 dkg vaj (én enyhén megolvasztom, úgy könnyebb dolgozni vele)
15 dkg porcukor
1 csomag vaniliás cukor
4 tojás
egy fél citrom leve (esetleg reszelt héja)
5 dkg gríz
1 teáskanál sütőpor

Az olvasztott vajhoz hozzáadom a porcukrot, a vaniliáscukrot és a 4 egész tojást. Robotgéppel habosra kavarom, majd hozzáadom a túrót és a fél citrom levét. Ezzel is alaposan elkavarom, és végezetül jöhet a sütőporral elkevert gríz.
Eddig ez nagyjából 10 perces munka volt - és a nehezén már túl is vagyunk. A masszát beleöntjük egy 24 cm-es kerámia piteformába, és betesszük a 180 fokra előmelegített sütőbe nagyjából 35 percre. Akkor van kész, amikor a teteje felemelkedett és szépen megpirult.

Túrófelfújt

2010. december 28., kedd

Gorgonzola-maradék újrahasznosítás

Lehet, hogy nem a legkönnyebb tésztaszósz, de nekem azért jólesik ebben a farkasordító hidegben. Arról nem is beszélve, hogy ha már a töltött és székely káposztánál egy fokkal könnyebbre vágyunk, akkor ez is lehet egy alternatíva. És hát a maradék Gorgonzolát is eltüntethetjük a hűtőből. Villámgyors és finom. Mi kell még egy ilyen lazítós-pihenős téli napon?

Gorgonzolás rigattone

Amíg kifő a rigattone, megcsináljuk a szószt. Kevés olivaolajon kislángon illatosra pirítom a finomra vágott fokhagymát - lehet, hogy nem alapfelszerelés ebben a szószban, de én nagyon szeretem. Amikor már érzem az illatát, belemorzsolom a Gorgonzolát. Aki erősebb ízekre vágyik, tehet bele bőven, vagy a szolid ízek kedvelői épp csak megmutathatják a fokhagymás olivának. Amikor a sajt megolvadt, hozzáadunk egy kis tejszínt - sok sajthoz kevesebb tejszín, kevesebbhez többet. :) Amíg összerottyan a szósz, megízesítjük - bár ez ízekben máris olyan gazdag, hogy épp csak egy kis frissen őrölt borsért és szerecsendióért kiált. A kifőtt tésztát egyenesen a szószba öntjük, és szükség esetén egy kevés tésztafőzőlével hígítjuk (de ezt is csak óvatosan, mert a sajt is és a főzőlé is sós). A végső simítást egy kis friss aprított bazsalikommal adjuk meg ennek a tésztának - és már mehet is az asztalra.

Rigattone Gorgonzola mártással

Diós-mákos bejglitorta

Megkésve ugyan, de tutti recepttel. Már tavaly is nézegettem a magazinban, de valahogy csak ebben az évben került sor a kipróbálására. Lehet, hogy azért, mert én magam nem vagyok nagy bejgli-rajongó. Egyszer-kétszer próbálkoztam a bejgli sütéssel, de inkább csak ímmel-ámmal. Aztán kiszáradt vagy kirepedt, és beigazolódni látszott, hogy a bejgli csak nagy macera, aztán meg úgyis ránkszárad.
Az idén viszont nem maradt egy morzsa sem a bejgli tortából. Szóval teljes a siker, ezért jószívvel megosztom Stahl Judit bejglitorta receptjét. Már ránézésre különleges, és a legtöbbször hallott pluszpont, hogy a töltelék sokszor vastagabb, mint a tészta - aminek esélye sincs kiszáradni. Bonyolultnak látszik, de még csak nem is az.
Ezen felül előre elkészíthető, a nagy napon én csak összeállítottam a formában a hozzávalókat, és vártuk a friss szerencsehozó mákot és diót tortaként megdicsőülni.

Diós-mákos bejglitorta

Hozzávalók: 

Tészta: 
25 dkg liszt
1 dl tejföl
1/2 csomag szárított élesztő
5 dkg porcukor
1 csipet só
12,5 dkg hideg vaj
1 tojás
Töltelék:
10 dkg mazsola
0,5-1 dl rum
1,5 dl tej
15 dkg darált dió
15 dkg darált mák
30 dkg cukor
1 vaniliarúd
1 citrom reszelt héja
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 csipet őrölt szegfűszeg

A kenéshez 1 tojás sárgája és fehérje - szétválasztva.

Először a tésztát készítjük el, mert az pihen egy éjszakát a hűtőben. A lisztet, a cukrot, a sót és a szárított élesztőt a késes betétű robotgépben összekeverjük, majd hozzáadjuk a hideg vajat, hogy morzsás állagú tésztát kapjunk. Egy tálban hozzákeverjük a meglangyosított tejfölt, majd a tojás, és lágy tésztát gyúrunk belőle. Ha kell, liszttel javítjuk az állagát. Amikor elkészült, folpackba csomagoljuk, és mehet a hűtőbe pihenni.
Másnap a tésztát időben kivesszük, hogy formázható legyen. Átgyúrás után három részre osztjuk: elfelezzük, majd az egyik felet negyedeljük. A félből lesz az alja, a másik kettőből a közepe és a teteje.
A töltelék következik. Ehhez a mazsolát annyi rumba áztatjuk, ami ellepi, felforraljuk, kihűtjük, leszűrjük. A tejet megmelegítjük, a diót összekeverjük a cukor felével, ahogy a mákot is, hozzáadjuk a vanilia kikapart belsejét igazságosan elosztva a töltelékek között. A mákhoz jöhet a fahéj és a szegfűszeg és egy dl tej. A maradék tej pedig mehet a dióhoz. Elosztjuk a mazsolát is. Ezzel a töltelék kész.
A fél adag tésztát akkora körlappá nyújtjuk, hogy túllógjon a forma peremén is, ezt fogjuk visszahajtani a felső tésztalapra (kb. 34 cm). Ezt belehelyezzük egy 24 cm-es piteformába, az alát képzeletben megfelezzük, és az egyik felére jöhet a dió fele, a másik oldalra pedig a mák fele. Kinyújtjuk az első tésztanegyedet - akkorára, ami éppen befedi a töltelékeket - és rátesszük az első réteg töltelékre.
Jöhet a következő réteg töltelék: a diós réteg fölé helyezzük a maradék diót, a mákos réteg fölé pedig a maradék mákot. Kinyújtjuk a második negyed tésztát, befedjük vele a tölteléket, vékonyan megkenjük a tojássárgájával. Ráhajtjuk az alsó tésztalap túllógó széleit, helyes peremet formázunk belőle és azt is bekenjük a tojással.
Félórás pihentetés következik hűvös helyen, majd bekenjük az enyhén felvert tojásfehérjével is. Diódarabokat nyomunk a diós oldalra, mákot szórunk a mákos rész fölé, és újabb 30 percig pihentetjük.
Eközben a sütőt előmelegítjük 190 fokra. Mielőtt a tortát betesszük a sütőbe, villával megszurkáljuk. 15 percig sütjük 190 fokon, majd mérsékeljük a hőmérsékletet 175 fokra és 25 percig sütjük. A széle valószínűleg erősen pirulni fog, célszerű tehát fóliával lefedni, hogy ne égjen meg.
Rácsra téve kihűjük.
Diós-mákos bejglitorta
Diós-mákos bejglitorta - még forrón :)

2010. december 27., hétfő

A világ legjobb sajtos pogácsája

Nem csak édes sütikből áll a világ! Még karácsony táján sem. Ezt a sajtos-túrós pogácsát leginkább csak ilyenkor csinálom, mivel nem egy kétperces művelet, de mivel egy napot amúgy is sütésre szánok, könnyű beleilleszteni a dagasztás-kelesztés-szaggatás részeket a többi süti közé.
Egyik karácsonykor teljesen kiütött valami téli nyavalya, de olyan gőzerővel, hogy délelőtt ugyan még bedagasztottam a tésztáját, de az ebéd végét már csak éppen hogy kibírtam, úgyhogy nyújtásról, szaggatásról, kisütésről szó sem lehetett. Azt persze nem akartam, hogy félbemaradjon a dolog, ezért a férjemet kértem meg, hogy fejezze be a mókát. Azóta is azt hallgatom tőle, hogy nincs az a pénz, amiért ő még egyszer nekiállna, annak a tortúrának...
Pedig szerintem megéri a fáradtságot. A tésztában lévő túró és sajt különösen finommá és puhává teszi a tésztáját. Nálunk még melegen jelentős mennyiség fogy belőle, úgyhogy pogácsasütős napokon vacsorát már nem is tervezek.

Sajtos-túrós pogácsa

Hozzávalók:

25 dkg túró
1 dl tej
1 evőkanál cukor
4 dkg élesztő
1 dl tejföl
2+1 tojássárgája
60 dkg liszt
25 dkg fagyos vaj
30 dkg sajt


Az élesztőt fejfuttatjuk a cukorral és a meglangyosított tejjel. A tejfölbe belekeverünk két tojássárgáját és a sót. A lisztbe belemorzsoljuk a fagyos vajat, vagy ha van, akkor késes betétű robotgépben percek alatt összekeverjük. Ezután hozzáadjuk a szétmorzsolt túrót, majd az élesztőt és a tejfölt. A tésztát alaposan összedolgozzuk, és meleg, nem huzatos helyen kelni hagyjuk.
Amikor megkelt, a sajtot lereszeljük, és a negyedét félretesszük. A tésztát 1 cm vastagságúra és téglalap alakúra nyújtjuk egy lisztezett deszkán. A reszelt sajttal megszórjuk a tetejét, majd feltekerjük, mint a rétest. Letakarjuk, és újabb fél órán át kelesztjük.
A sütőt előmelegítjük 200 fokra és tehetünk az aljára egy vízzel teli edényt, hogy a gőz segítségével nagyra nőjjenek a pogácsáink.

Míg a sütő melegszik, a tésztából 2 ujjnyi vastag tésztát nyújtunk, a maradék tojássárgával megkenjük, sajttal és köménymaggal/szezámmaggal megszórjuk. 4 cm-es szaggatóval pogácsákat szaggatunk.
Nagyjából 20-25 percig sütjük a pogácsákat.

Túrós-sajtos pogácsa